a tavasz "illata"

végre. nem esik az eső és a hó sem hull. tegnap volt az első tavasz közeledtére emlékeztető nap. rakparton sétáltunk. aztán át a lánchídon. szép volt és sirályok is voltak.
na jó ennyit a romantikus Budapestről. :))

alkoholistákkal hoz össze a sors már napok óta. buszon, villamoson, metrón. a nap bármely órájába szállok fel a buszra vagy villamosra, mindig van mellettem valaki akiből árad az alkoholszag. ez eddig nem is lenne furcsa számomra. de az hogy ezek általában nők engem meglep. normális kinézetű nők. és nem tudod elkerülni őket, mert persze mindig csak mellettük van hely. szóval beállok melléjük.
máskor amikor nem testközelből érzem a szagukat akkor találgatok, hogy vajon ki az aki bűzlik.


(nem csinálunk elég hülyeséget, nincs min "szakadni"(Pálffy Orsi szavával élve) ezért lett ilyen a bejegyzés)
((Emőke, ez apropó neked))
ja, és ma főztem paradicsomlevest. :P

zöld kukás zsák

el kellett jönnöm ide, hogy végre megtudjam miben sántikálok. otthon sajnos semmi bajom nem volt az okos orvosok szerint.
eldöntöttem, hogy fogok még indítani egy Budapest-projektet, amit ugyanitt fogok majd közzé tenni, szerintem izgalmas lesz. szóval holnaptól elkezdem gyűjteni hozzá az anyagot.
által mennék én a Dunán...ma átvillamosoztunk Budára. aztán vissza. csak megnéztük a Dunát, hogy megvan-e s szép-e még.
 attól is szép Budapest, hogy itt mindenfélét lehet látni. például egy lányt, aki egy jó nagy zöld kukás zsákkal szállt fel, s együtt villamosozott a szemetével. pedig amúgy is voltunk elegen.

címesincs

ma fáradt vagyok. mindenhez. írni is csak annyit fogok, hogy hihetetlen mennyit tudunk kacagni. főleg az egyetem folyosóin és lépcsőin kap el a kacagás, fullasztó és könnyfakasztó kacagások. magunkon kacagunk leginkább. nagyon nagyokat. kacagunk másokon is. de főleg a hülyeségeinken kacagunk.
 lehet ez ilyen fárasztó.
(most is akkorát kacagtam pedig csak eszembe jutott mi történt ma)
nem szabad a megérzéseimre hallgassak. embereket nem lehet beazonosítani puszta megérzések alapján, főleg ha nem tudod hogy néz ki.
és voltunk a Kivi főpróbáján, nagyon jó volt:)
itt egy részlet belőle:
„Először is, még mielőtt! A rendes nevektől, főleg az enyémtől, hánynom kell. Ha tudnád, hol nőttem fel, értenéd. Te is jobban jársz, ha minél előbb lehúzod a klotyón a tiédet. Majd meglátod, attól, hogy gyümölcs- vagy zöldségneved van, még nem változol meg, de valahogy mégis tisztábbnak érzed magad. Az én nevem Licsi.”

megettük amit főztünk

Ma délelőtt főztünk. Emőke a zöldséglevest, amiben zöldségek voltak, de megpirítani unta. Én a másodikat, lerben sült csirke paradicsomos krumplival. Az elkészítés az érdekes volt. Legalábbis az én részem. Emőke csendben vagánykodva készítette a levest. Rólam ugyanez nem mondható el, Emi és Vivi miután elfoglalták az elsősorban a helyeiket végig nevették a folyamatot, mert én egy percig sem vettem komolyan a feladatot. Jó buli volt. Kicsit bénáztam, de annál finomabb lett a menü. Olyan lett, mintha nem én készítettem volna.
Az első kurzuson kiderült, hogy itt annyira nem nagy hagyomány köszönni, még a tanárnak sem. Sőt az is kiderült, hogy Emőke potyára izgult a bemutatkozásra fejben írt monológja miatt, mert nem hogy nem került rá sor, de abszolút senkinek nem tűnt fel, hogy ott vagyunk s az hogy kik vagyunk végképp nem érdekelte a tanárnőt sem. Ezek után nem volt túl meglepő, hogy senki sem pattant fel segíteni a tanárnőnek, aki elég kellemetlenül érezte magát és zavarban volt amiért nem sikerült elindítani a projektort. Kb. két perc alatt oldottam volna meg a dolgot. De gondoltam még a végén kapnék is, hogy mit okoskodok.

(a végére akartam írni egy poént de nagyon elfelejtettem, úgy hogy nincs poén, gondoljunk inkább csak Emőkére ahogy kezdőkártyát vásárol mondjuk)

itt este 9ből hirtelen 1óra lesz. mi lesz az idővel?

"álljatok meg, hol vagyunk?"

 Péntek délután, inkább estefelé, elszaladtunk a Szépművészetibe megnézi a lejárófélben levő Cézanne kiállítást, pedig egyszer valaki azt mondta, hogy múzeumba nem érdemes menni. Mi ezt a tanácsot még azért sem fogadtuk meg. Hát elmentünk. Végignéztük a kb. 100 festményből, de inkább vázlatokból álló kiállítást. Leszámítva azokat a festményeket amelyeket hunyorogva több ideig nézegettem, másokon gyorsan túlestem.
Kielégületlenül jöttünk ki, de mégsem bántuk, csak kicsit többre számítottunk.
Ehhez képest a Szimpla merész vállalkozásnak bizonyult. A hely ahol több a külföldi, mint a magyar. A hely ami tele van zsúfolva minden olyannal amit az ócskapiacon találni lehet. Zsolt nagyon okosan megjegyezte magáról ahogy megérkeztünk, hogy "talán a fehér ing enyhe túlzás". És nem tévedett. Erről meg is győződtünk elég sűrűn, mert 10 percenként megkérdezték tőle, hogy merre van a wc, sőt még komolyabbra is fordult a dolog, amikor kihozta a sörünket egy tálcán s a hülye, erőszakos külföldi feltétlenül azt akarta, hogy vigye el a poharát, ha ott dolgozik, ha nem. Aztán Zsolt és Emőke beszélgetni próbáltak és hamar kiderítették, hogy Emőkének szicíliai gyökerei vannak, az édesapja olasz és elhullna a bajsza ha meglátná ezt a helyet. Hazáig röhögtünk volna azon, hogy raffia neccel jöttünk Budapestre, ha Emőke egy sálas bolt előtt magához nem tér, s el nem ordítja magát, hogy " Álljatok meg, hol vagyunk?", mert ő ide kell jöjjön. A Dohány utca így fel is került a megjegyzett helyek térképére, ahogy a Kazinczy utca is, ahol a Szimpla van.

A hét jól is végződhetett volna, de Emőke és Csoki között a remélt barátság sajnos nem kötődött meg a bőrkesztyű miatt, aki Csoki áldozata lett.

Bennem pedig mély és felejthetetlen benyomást hagyott első találkozásom Ginóval, akivel olyan hirtelen hozott össze az élet, amikor a kapu előtt állva nekem rontott, szerencse, hogy a kapu két különböző oldalán találkoztunk először.




























Már egy hete itt vagyok, Budapesten!:)
(biztonságosan és ultraszabályosan utazok mert néha a bérlet mellé jegyet is veszek)

ketten a kettesen

Egész nap esett. Emőkével róttuk az esős utcákat miután a Károlin zöld ágra vergődtünk a kurzusainkkal. Nem tévedtünk el, pedig új helyeken jártunk. Bérletet is vettünk. Adtak nekünk. Most már busz-metró-villamos használatára vagyunk jogosulva, de az első nap vett jegyünk még mindig megvan, ha mégis rászorulnánk, nem lyukasztottuk ki. Első bérletes utazásunk a metrón. Az Astoriánál várunk, jön is a metró. Nem tudom hány ajtón lehet felszállni egy metróra. Mi pont ott szállunk fel ahol egy pont olyan barna szövetkabáttal állingállt egy lány mint az enyém. Rengetegen voltak, de képtelenség volt nem észrevenni a hasonlóságot. Nem volt választásom. Pont mellé kellett állajak. Emőkével már nem bírtuk visszatartani a röhögést. Egy vicc volt. Aztán Emőkének teljesült az álma. Elmentünk Tesco-ba. Ezt tervezte végig az egyetemen. El is fáradt rendesen, mert megint bealudt.

 Ja, vettünk egy Valentin-napi almát is.

részlet két párbeszédből:
I.
(reggel, korán. Emőke jön-megy, één akkor ébredek)
Emőke: Ezt a telefont nem lehet bedugni!
Bogi: Miért hová akarod bedugni?

II.
(VIII. kerület, egy nő, egy férfi, akik a buszon is jó hangosan beszélgetnek, majd együtt szállunk le)
Férfi: Hallottad, hogy meghalt Joker?
Nő: Igen.
Férfi: Honnan tudod?
Nő: Há' láttam a fészbúkon.

pestihétfő

Négyes villamos, első utazás, egyedül. Szorongatom a zsebemben a Vivitől kapott jegyet, azt tervezgetem  hogy ugrok majd oda lyukasztani ha jön az ellenőr és vészhelyzet van. Odapillantgatok közben az útvonaljelző táblára, hogy még hányat kell menni, erre persze, hogy pont tőlem kell egy külföldi megkérdezze, hogy ő az Oktogonra hány megállót kell menjen. Pedig sokan voltunk.... Na jó, gondolom amíg elmagyarázom, hogy én ugye nem tudom, meg hogy nem vagyok "bennszülött" és hogy kérdezzen mást az túl bonyolult lenne, inkább elkezdem jó hülyén bámulni azt a táblát amit előbb is néztem és kinyögöm neki, hogy három megálló. Probléma megoldva.

Aztán villamosoztunk, a kettessel a Duna parton. Séta a Nemzeti körül. Jó hideg volt. Pedig azt hittem már nincs ennyire tél.

Ja, igen. Várom, hogy megérkezzen Emőke. Ez az üres lakás így egyedül nem akkora buli.